“Amit lassan még nem tudsz megcsinálni, azt gyorsan sem”

Gyerekkorom óta foglalkoztat, hogy hogyan kapcsolhatta ki Luke Skywalker a célzóberendezést és egyáltalán hogyan sikerülhetett neki felrobbantani a Halálcsillagot amikor nem is célzott igazán?

Screen Shot 2016-02-08 at 21.15.36

És neked hogyan sikerülne, ha egyszer igazán szükséged lenne rá?

Ha meg akarod tudni, hogyan találhatsz el egy apró kis lyukat az űrhajódból, hogyan legyél gyorsabb, mint Bruce Lee vagy csak hogyan tanulj meg rendesen gépírni vagy zongorázni, akkor olvass tovább.

(A válasz –ahogy, gondolom, Te is sejted- a buckapatkányok közt keesendő.)

 

Kocsis Zoltán bejön a színpadra, kis félszeg félmosoly bujkál az arcán, majd mélyen meghajol a közönség felé. (Ezt egyébként én is, pontosan ilyen jól meg tudnám csinálni.)

Majd leül a kis, támla nélküli székre és átszellemülten nézi a zongorát. (Ebben is nagyon jó lennék.)
Ezután lassan, mintegy álmodva a klaviatúra fölé emeli a kezeit (még mindig menne), és az ujjai olyan sebességgel kezdik el megérinteni a billentyűket, hogy szemmel már nem is tudom követni.

teach-yourself-pianoFelhangzik a zene -csodaszép, harmonikus dallam- ami az egyes leütések pontosan kialakított és időzített sorából alakul ki. Soha nem téveszt, ujjai külön-külön, pontosan úgy járnak, ahogyan azt ő utasítja nekik.

Gyorsabb ez, mint amit én egyáltalán fel tudok fogni. Mint, amit bárki fel tudna fogni. Mint, amit maga Kocsis Zoltán fel tudna fogni!?!
De akkor ki utasítja az ujjait? Ki zongorázik valójában?

Én is le tudom nyomni az összes billentyűt, amit ő, ugyanazzal az ujjammal, amivel ő is. Kitalálom, melyik billentyűhöz, melyik ujj. És lenyomom. Csakhogy, ehhez nekem billentyűként több, mint egy másodperc kell. Ha hibátlanul csinálom, akkor pedig még ennél is jóval több.

Okos vagy? Ne bízz az agyadban!

Az agyad minden pillanatban óriási munkát végez. Érzékszerveink tizenegy-millió bit információt szállítanak minden másodpercben, a tudatunk azonban csak kb. tíz-húsz bitet (a pontosabb értéket még kutatják) tud ebből feldolgozni. A feladat tehát az, hogy csináljunk tizenegymillió bitből nagyjából tizenegyet.

Blurry figure 2_Álvaro CanivellPéldául az a több, mint egymillió bit, ami a szemünkből érkezik, át kell, hogy alakuljon ismerős alakokká („Helló, az ott a haverom, Béla!”), ami a tudatunkban adott pillanatban nagyjából egy bitként jelenik meg, nem pedig milliónyi olyan, egymástól független információként, amik mind egyenként színeket, formákat, térbeli elhelyezkedést, stb. jelölnek.
Ezért a milliónyi pixel, ami a képet alkotja, a fejünkben egyszerűen átváltozik, hmm, Bélává.

A felfogás folyamata lefordítja a -szó szerint- értelmezhetetlenül sokat olyan kevéssé, amivel már tudunk kezdeni valamit.

Elég gyors akarsz lenni? Akkor az agyad túl lassú neked.

És ez még nem minden. Az agyunknak mindössze fél másodpercre van szüksége, hogy elvégezze ezt a -valójában nagyon komoly- feladatot. (Figyelem: nem átvinni kell 11 Megabit információt, hanem megérteni!) Fél másodperc viszont nagyon sok akkor, ha -mondjuk- gépelünk. Egy jó gépíró ezalatt kb. három billentyűt üt le, Kocsis Zoltánról meg ne is beszéljünk.

Ráadásul billentyűket nyomogatni akkor és úgy, ahogy TE akarsz, az egy dolog, de egy száguldó űrhajóból betalálni egy két méter széles lyukba, az már egészen más. (Jó, tudom, hogy a Csillagok Háborúja csak fikció, de vehetnénk például akár lovas íjászatot, vagy agyaggalamb lövészetet.)
Szóval száguld az űrhajó és Te (már, ha Te kerülsz ilyen szituációba) csak fél másodperccel később fogod fel azt, hogy mi van ott, ahol AKKOR voltál. És, még céloznod is kell, gombot megnyomni, hogy az a bomba oda repüljön, ahova (hova is?) fél másodperccel korábban kellett volna megnyomnod azt a gombot, hogy… Még belegondolni is összezavar.

Mi a megoldás?

A megoldás az, hogy amit „ösztönösen” akarsz csinálni, azt előbb át kell vinned az agyad abba a részébe, ami az „ösztönökért felel”.

Működését tekintve agyunk három fő részre oszlik.

  • A legősibb rész az úgynevezett reptilian complex, a „hüllő agy”. Ez kezeli az alapvető életműködésünket, ide „égtek be” az ösztöneink is.
  • A második, a limbikus rendszer, “az ősagy” fő feladata többek között az érzelmek, a tanulás, jutalom, örömérzet. Ez az agy érzelemközpontja.
  • A neocortex, az “új agykéreg” az agy legkésőbb kifejlődött része, a logikus gondolkodásért felel.

Na, szóval a neocortex-ból kell áttenned a reptilian complex-be. Szörnyen hangzik, de igazából könnyebb, mint gondolnád. (Viszont, elég melós – én figyelmeztettelek!)

Ezt három lépésben tudod megtenni.

Először értsd meg

Ahhoz, hogy később „magától” menjen a dolog, először pontosan kell tudnod, mit akarsz. Ez a neocortex feladata. Megérti vagy kitalálja és leosztja a szerepeket az izmoknak, ínaknak, idegeknek és a „hüllő agy” segítségével végrehajtatja azokat. Pontosan felépíti a szükséges mozdulatsort és egy összefüggő, de kezelhető méretű egésszé fűzi össze.

Ha a tevékenység maga túlságosan komplex (például egy egész dallam lejátszása a zongorán, vagy egy űrhajó vezetése, miközben célzol, lőnek rád és még R2D2-ért is aggódnod kell), akkor a neocortex saját maga számára kezelhető egységeket alkot (például a C billentyű leütése a megfelelő ujjal), és később azokat fűzi össze mozdulattá, tevékenységgé. A tanuláselméletben ezt nevezik úgy, hogy „chunking”, azaz darabolás.

A lényeg itt az, hogy „fejben” pontosan „összeálljon” a dolog.

Azután vidd át a tudatalattidba

Ha megvan, hogy pontosan mit kell csinálni, akkor azt be kell építeni a „hüllő agy”-ban tárolt többi tevékenység közé. Magyarul alaposan be kell gyakorolni. Az ismétléstől ugyanis az információ rögzül, a végrehajtás (sőt, az adott ingerre automatikusan történő végrehajtás is, mint például, hogy lézerkarddal kivédd a neked szánt lövedékeket, ahogy Luke is tette) kitörölhetetlenül „beleég” a reptilian complex programjába, és készség szintűvé válik.

Ezért nem lehet például elfelejteni biciklizni, mert az az információ onnantól már ott van. (De ezért nem lehet teljességgel leszokni a drogról vagy az alkoholról sem, ezért mondják a gyógyult drogosra, hogy „pillanatnyilag tiszta”.)

Végül engedd, hogy magától menjen, de „légy jelen”

Ez az utolsó, de gyakran elfelejtett, bár ugyanolyan fontos lépés: Hagyd, hogy működjön! Hányszor előfordul, hogy valamit tényleg, most aztán igazán jól akarunk csinálni, nagyon odafigyelünk, és a vége: óriási lebőgés. Miért?

Mert amikor nagyon odafigyelünk, akkor neocortex-ünkkel akarjuk vezérelni a dolgot, ami, mint láttuk, milliószor lassabban tudja csak megoldani a feladatot.

Sokkal célravezetőbb, ha a figyelmünket az adott feladaton tartjuk (például nem kezdünk Leila hercegnőről álmodozni), de nem is görcsösen a mozdulatra koncentrálunk. Hagyjuk, hogy az Erő vezesse a kezünket!

Ezért aztán Kocsis Zoltán is a zenére koncentrál, és nem arra, hogy megfelelő ujjával megtalálja a megfelelő billentyűt a megfelelő pillanatban. Merthogy, arra ő sem lenne képes.

És ezért van az, hogy aki buckapatkányokon égette be agya leggyorsabb részébe a célzást, az nyugodtan kikapcsolhatta azt a computert, hiszen -különösen 1977-ben- reflexei sokkal gyorsabban és pontosabban oldották meg a feladatot, mint bármelyik számítógép, amit egy akkori űrhajó magával tudott vinni.

(Disclaimer: Egyszerre csak egy feladatról van szó, mivel az agyunk sajnos nem „skálázható”. Multitasking-ban az akkori gépek is jobbak voltak.)

Így aztán, amit lassan meg tudsz csinálni, azt nemsokára meg tudod gyorsan is, csak elégszer kell előtte elismételned és utána megbízni magadban.

P.S.: A címben szereplő mondat most nem egy híres idézet, ezt nekem mondta nemrég valaki. Viszont, annyira igaz!
Köszönöm, Laci!

A legközelebbi, ehhez hasonló így szól: “Aki nem tud lassan futni, az gyorsan se fog.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..